menu

Gábor Csordás - jazz pianist and composer

családgasztrojapansolo pianostudioswansongtravel

Japán turné 2019

carlos | November 24, 2019

2019 március végén érkeztem meg a nagoyai reptérre. Pekingi átszállás, szmog, letiltott fészbuk és mélymotozás után kellemesen este, elkerülve a komolyabb dzsetleget. Első lépés, amit rég látott öcsémmel való találkozás után intézni kellett – és ti is ezt fogjátok tenni, ha Japánba értek – az internet megvásárlása. Rövidre fogva az egyébként bonyolult történetet, egy mini routert béreltem, amivel aztán 21 napig sugároztam magam körül a wifit. Ez rendkívül hasznos, ha többen vagytok, többen utaztok. Az internet létfontosságú a navigáció miatt, mivel főleg vidéken nem igazán vannak kiírva a dolgok angolul, illetve nem beszélnek angolul még olyan szinten sem hogy Yes vagy No. Ezért érdemes alapkifejezéseket megtanulni japánul.

Eztán kisöcsém rezidenciális emeletes házába érkeztem, amely ezután a kapszulák mellett az otthonommá vált a következő hetekre. Azt tapasztaltam, hogy érdemes hozzászokni a futonágyhoz, mivel igen sok helyen ez a sztenderd. Már az elejétől kezdve elmerültem a japán ételek világában, amelyek közül kiderült, hogy számomra leginkább a Ramen leves a testhezálló. Ez egy zsíros sertéshússal felszolgált dús tésztaleves, elképesztően laktató, szerintem leginkább nehéz fizikai munkához illik jól, amilyen a zongorázás.

 

Különféle teákat is lehetett fogyasztani, ez is jól megy nekem, innentől már nagy baj nem érhetett. Az első napokban Gyula esküvőjének előkészületeivel foglalkoztunk, és egész családom is megérkezett, szüleim, Ildi húgom és jövendőbelije, Krisztián. Innentől tehát egész családias hangulat uralkodott a következő nagyjából tíz napban.

Az esküvő rendkívül érdekesen zajlott, Sinto szertartás szerint, amelyből mi, európaiak fordítás híján nem sokat értettünk. Az valószínű, hogy ez egy egyszeri, életreszóló élmény volt. A legérdekesebb talán a tradícionális öltözet volt – mivel azt értettük 🙂 – illetve a klasszikus japán zenei kíséret. Ezt már kevésbé.

A vacsorán francia fogásokat szolgáltak fel, és többek között sok zenei performansz hangzott el, mivel az ifjú feleség, Emi is zenész, klasszikus zongorista. Szerény személyemre esett például a feladat, hogy a szalon Bösendorferén eljátsszam Mendelssohn nászindulóját az ifjú pár bevonulásához. De volt itt aztán a szülőkkel és húgommal előadott négyszólamú szerzemény is, melyben életemben először egyszerre zongoráztam, és énekeltem is. Egy négyszólamú darab alsó szólamát, egyedül – hatásszünet.! 🙂 Ja meg a darab zenéjét is én írtam de ez már szinte mellékes.

Az esküvő hirtelen végetért, utána este lájtos házibuliba kerültünk, ahol többek között bajszos székely legény kínálgatta kovászos kenyerét és házipálinkáját. Hogy hogy került Tokonaméba? Rejtély.

Az esküvő másnapján volt az ún. Macuri, ami egy nehezen körülhatárolható japán ünnep. A lényege, hogy egy hatalmas díszített emelvényre felmennek a gyerekek, a felnőttek meg azt a kocsit tologatják. Közben rengeteg szaké is fogy. Mivel Gyula friss házas volt, ezért neki egy kiemelt pozíció jutott a “kocsi” tologatása alatt.

Másnap elindultunk világot látni. Egy napot terveztünk Kyotoban, és kettőt Narában tölteni. Kyotoba a Sinkanzen gyorsvonattal mentünk, mivel Édesapám ezt mindenképpen ki akarta próbálni. Nagy élmény volt, csak úgy suhan a táj, és tesztelni lehet a mobiltelefonok sebességmérőjének képességeit. Nagyjából 300 km/óra a végsebessége, hatéves koromban valószínűleg megőrültem volna az örömtől hogy ilyen gyorsan megyünk.

Az esküvő időpontja azonban nem véletlenül lett április elejére időzítve. Ez a híres Sakura, azaz cseresznyevirágzás ideje, ekkor az egész ország ünnepel, és ilyenkor lehet a legjobb fotókat készíteni. Tehát Kyotoba kerültünk pont Sakura-kor, és több templomot is meglátogattunk. Ezeknek neveit sajnos már nem igazán tudom felidézni, de a képek segítenek majd ebben. Japánban alapvetően két vallás van jelen, a sinto és a buddhizmus. A sintonak szentélyei vannak, a buddhizmusnak pedig templomai. Visszatérő elem a harang, amelyet megkongatva, és egy pénzérmét bedobva kívánni lehet. Nem mindegy azonban, hogy a pénzérme 2-es, 5-ös, 10-es érme-e, mert a számoknak jelentősége van. Van amelyik szerencsés, másik kevésbé az. Ezeknek a nehezen felfogható dolgoknak általában onnan jön az eredete, hogy az eredeti japán szótagírás Kanjikat használ, és ezek a Kanjik ugyanahhoz a képhez többféle jelentést társítanak. Ugyanígy minden japán névnek is van egy Kanjija, ami szintén mindenfélét tud jelenteni, ami fontos. Nyilván ez számukra komplex és fontos.

A japán írással is kezdtem barátkozni, a duolingo program segítségével, igaz, csak a hiraganával. Mivel én nem igazán vagyok vizuális típus, ezért nekem kifejezetten nehéz ezeket megtanulni, hallás alapján könnyebben tanulok nyelvet.

De térjünk vissza Kyotoba. Egy impozáns méretű templomon (vagy szentélyen) sétáltunk első ízben keresztül, ami kicsit bepillantást engedett a szerzetesek életébe, aztán egy tradícionális Okonomiyaki (ez rántottához hasonlít) elfogyasztása után végigsétáltunk a filozófusok sétányán. Ez Kyoto leghíresebb patakpartja, ami kifejezetten gyönyörű Sakura alkalmával. Ilyenkor sokan tradícionális öltözetbe öltöznek (vagy ha nincs nekik, akkor kölcsönöznek), és ha jól emlékszem egy kék színű pokrócra heveredve piknikelnek. Királyság. Ezután az Ezüst Templomot látogattuk meg, ha jól emlékszem ez az egyik legelső japán kert volt. Hát mit mondjak, elég különleges volt. A japán kert lényege valahogy az, hogy nagyon ki van találva benne minden, és hogy nagyon jól használják az irányokat, és három dimenziót. Japán alapvetően egy sziklás vidék, és ez a kert is átadja valahogy ezt az állandó újraorientálást. Meg vannak még nagy bambuszok is.

Aztán visszatértünk a vasútállomásra, és egy hatalmas plázában kezdtünk el bolyongani, hogy eljussunk a Rámen-szintre. Ez, ha jól emlékszem a pláza 13-ik emelete volt. Nem a 13-ik emeletén, hanem maga az egész emelet, csak Ramen kifőzdéket tartalmazott, japán minden vidékének stílusában voltak éttermek.

Másnap Narába érkeztünk, Nara is egy régi császári főváros volt, és arról híres, hogy tele van őzzel. Igen, az őzek a város parkjaiban szabadon kószáltak, elképesztő mennyiségben. Alapvetően teljesen szelídek voltak, és mindenki arra flesselt, hogy etetgette őket. Elvileg ők is valamilyen Sinto isten szent állatai. Itt egy elképesztő méretű buddhista templomot látogattunk meg, egy több emelet magas Buddha-szoborral. Van még rituális kézmosási lehetőség, és lehet pár yenért jóslatot is kérni, ami ha nem tetszik, akkor otthagyható a templomban, és akkor nem valósul meg ha jól értettem.

Ezután Ildikót, húgomat öltöztettük fel az ünnepi öltözetbe, itt fogalomzavar van már nálam, szóval van a Maiko, a Geiko, a Geisha, a Kimono és még sok más hasonló fogalom. A lényeg hogy szerintem szuperül állt neki. Betértünk egy szakéfőzdébe is, ahol végigkóstoltuk a menüt. A nap végén még arra is volt idő, hogy egy tradícionális japán fürdőbe látogassunk. Itt a férfiak és nők különválasztva fürdőzhetnek. A hangulat nagyjából egy posztszocialista kisvárosi fürdőt idézett, de a célnak pont megfelelő mennyiségű és hőmérsékletű medence volt. Külön érthetetlen volt a hatalmas képernyős tévé a szaunában.

Másnap a narai régi palota múzeumához látogattunk, ahol egy elég részletes leírás volt az akkori kr.u 700. körüli japán életről. Ami nekem átjött, hogy már akkor is egy rettentő hierarchikus és bürokratikus rendszerben gondolkodtak a japánok. Egy másik érdekes kiállítás azokról a hajókról szólt, amelyekkel Kínába vitték az adót.

Tokonaméba visszatérve elkezdtem készülődni a koncertemre. Előző nap lehetőség volt próbálni, egy külön balett-terem csak erre volt fenntartva egy remek Yamaha zongorával. A kényszeres viselkedés jegyei persze azért tettenérhetőek voltak, mint pl. mindent _pontosan_ ugyanúgy kellett visszaállítani a próba után, ahogy volt előtte, értve ezalatt a zongora oldalán levő porszemek pontos elhelyezkedését is.

A műsorom nem volt különösebben nehéz, de egyetlen dal miatt aggódtam, az éppen aktuálisan Japánban sláger “Lemon” c. dalt feldolgoztam zongorán, azonban mivel ezt még sosem játszottam, itt volt bennem egy kis drukk – nem épp szerencsés belerontani abba a dalba, amit direkt a közönség kedvencének tartasz.

A koncert maga is igazából nagyon jó légkörben telt, öcsém szépszámú közönséget toborzott, és egy remekül szóló zongora és terem volt végülis itt Taketoyoban. Nagyon nem mindegy egy ilyen jellegű koncerten a zongora minősége, és a terem hangja. Ha szép a lecsengés, akkor nagyon melodikusan lehet játszani akár halkan is, ha “doboz” vagy “raktár” hangja van a teremnek, akkor viszont az ember folyamatosan kétségek között van, hogy most jó-e az, amit játszik. Játszottam a Caravant, Blackbirdöt, a Lemont, Stingtől a Fields of Goldot, a Poincianát, a Jackson “Bad”-et, a Moon Rivert, a Chariots of Firet és a végén még a Watermelon mant illetve az All Bluest.

Gábor Csordás full piano concert live in Taketoyo Sound Hall, Japan 06.04.2019

 

Én jól éreztem magam, és a koncert után hosszú sorban álltak a hallgatók hogy fotót készítsenek, illetve cédét vásároljanak és dedikáltassanak. Ez eléggé újszerű élmény volt, de meg lehet szokni!

Másnap Emi szülei elvittek minket egy fesztiválra, Okazakiba. Itt volt egy vár, és egy hatalmas felvonulás, ahol rengeteg tánccsapat is volt, ételárusok, búcsú feeling. Lehetett pl. Taiko dobon dobolni. Igazi kavalkádja volt ez a különböző japán hagyományoknak. Itt mentünk vendégségbe is, annyit szeretnék megjegyezni, hogy minden japán lakásban van egy hifitorony. Egy nagy hifitorony.

Másnap elmentünk még Nagoyába szétnézni, aztán a családom hazarepült, itt tudtam egy kicsit pihenni a sok program között, csak sétálgatni a tengerparton, meg Tokoname környékén. Na meg persze rámenezni.

Talán egy nap szünet volt ezután, és útra keltem Tokyoba. A buszpályaudvart kellett megtalálni, ami nem volt könnyű, de távirányítással sikerült, majd Tokyoba érve elindultam egy kapszulahotel irányába. Ez egy új élmény volt, kicsit emlékeztetett a hajón megszokott zsúfoltságra, csak egy kabinban nem ketten laknak hanem vagy harmincan. Ennek ellenére nem volt vészes. Tokyo egészen más volt, mint az eddig látott “vidéki” Japán. A sci-fi animék disztopikus világa kelt itt életre, végeláthatatlan föld feletti és alatti utak, emberen túli méretek, kapszulányi magánszféra, és egy hatalmas sodrás. Tulajdonképpen rájöttem, hogy ami innen Magyarországról nézve olyan fantáziadúsnak tűnő volt a japán animékben és mangákban, az nem kitaláció, hanem maga a japán valóság.

Első este még csak egy gyors beRámenezés után pihenni vonultam, de másnap már találkoztam is Norival, a basszusgitárosunkkal. Ő azonnal meginvitált egy koncertre, amin ő játszott aznap, aminek a vége az lett, hogy én is gyorsan beszálltam a zenekarba. Első este máris egy autentikus jazz-klubban játszottam ismeretlen hongkongi és japán zenészekkel! Izgi. Maga a klub érdemel szót, mivel később az összes klub hasonló hangulatú volt. Egy egészen picinek tűnő helyek ezek, de a hangtechnika elsőosztályú. Valahogy a hetvenes évek hangulatát éreztem itt, amit én csak filmekről ismerek. Volt valami lazaság, szabadság itt, amit én nem szoktam érezni a magyar klubokban. Például normális dolog volt, hogy lehetett dohányozni ezen a pici helyen, ami Európában már elég szokatlan. A közönség nagyon közel van mindig a zenekarhoz, igazi klubhangulat van. Lejátszottuk a műsort, egy hongkongi gitáros anyagát, élmény volt. A lemeze két formátumban volt hozzáférhető, pendrájvon és bakeliten. Menő.

 

Másnap napközben egy kis városnézés volt a műsor, ellátogattunk az igazán forgalmas helyekre, Shibuya a híres gyalogosátkelőhely, Shinjuku a világ legnagyobb állomása. Elképesztő tömeg, méretek. A vásárlási lehetőségek felfoghatatlanok. Ehhez képest még New York is valahogy kicsinek és lassúnak tűnt. Este fantasztikus nyers haltál, bizonyos darabok még mozogtak, ezt ugye nem mindenki szereti, én nagyon.. 🙂 Este megjött Marty, összeállt a nagy csapat végre ezen a távoli helyen. Egészen szívet melengető érzés volt ez, és már ott kiderült, hogy ez egy nagyon jó turné lesz.

Másnap tartottunk egy próbát, végigjátszottuk a műsort, megnéztük néhány új dalt is, amit még sosem játszottunk együtt. Utoljára majdnem két évvel azelőtt játszottunk együtt, de úgy ment minden, mintha tegnap próbáltunk volna. Érdekes volt ez, hogy milyen jó az összhang. Aznap este szállást váltottam, és egy olyan kapszulába mentem, ahol csak férfiak laktak, viszont volt egy ingyenes szauna. Ez is nagy élmény volt, igazi indusztriál dizájn, kicsit mint Berlinben.

A turné első állomása Shizuoka volt. Ez a Garden Café Lifetime, egy nagyon szép japán kert mellé épült szálloda, és étterem egyben, itt kaptunk is szállást. Az utat egyébként egy bérelt autóval tettük meg, közben elhaladtunk a Fuji hegy mellett, ami élőben egészen hatalmas méretű, én nagyon élveztem autóból, buszból és vonatból is a japán táj látványát.

A koncert gyakorlatilag teltházas volt, részben mert ez Nori szülővárosa, és apukája sok embert lehozott a koncertre. Minket is nagyon spannolt a lehetőség, hogy végre együtt játszunk újra. Tulajdonképpen élőben ez volt az első alkalom, hogy ez a formáció együtt játszott. Ehhez képest egész jó volt a koncert, a siker pedig magával ragadó. Már a szünetben hosszú sor kígyózott, hogy cédéket vegyenek, dedikálva természetesen, és fotózkodjanak. Elképesztő volt. Valamikor ekkortájt találtuk ki, hogy hármunknak három japán beceneve van. Én lettem a Kakkoi, Nori a Kawaii, és Marty a Yabaii. Ez magyarra fordítva kb. annyit jelent, hogy a menő, a cuki, és a veszélyes.

A koncert után másnap még kiélveztük kicsit a japán kertet, aztán továbbhaladtunk Nagoyába. Itt is tartottunk egy kis városnéző sétát egy hatalmas kínai piacon, amely egy kisebb városrész méretű volt. Minden IS kapható. Óccsó. Stb. nem annyira thrash, mint itthon a kínai negyed azért. Itt is volt egy gyönyörű buddhista templom a kis kínai város közepén.

A nagoyai koncert erős kontraszt volt Shizuoka után, mert alig jött el valaki. A hangtechnika is egy lehetettel gyengébb volt mint szokott, meg valahogy nem sikerült ide közönséget nagy számban berántani. Öcsém ott volt a feleségével, és koncert után hozzájuk mentünk vissza aludni Tokonaméba. Itt meglátogattuk még  Shirotarót is, aki egy kecske, és szereti az instagramot.

Másnap reggel átmentünk Kyotoba, ahol szintén gyorsan megtekintettünk még néhány kimaradt templomot, aztán ettünk a helyi speciális hallevesből, Soba tésztával, ami valami különlegesen finom halat tartalmazott, és egy elég üres, de nagyon ízletes hús és halleves szerű lét.

Kyotoban egy fura kék színű bárban volt a koncert, Bonds Rosary a hely neve. Itt készült egy szuper képminőségű videófelvétel is, sajnos mivel a készítő Nori rajongója volt, ezért az összes videón egy kivételével a basszusgitáros látszik csak, ráadásul a hangminőség is borzalmas. A felvételekkel kapcsolatos tanulságokat levontam itthon, és ezért szereztem is egy GoPro klónt, Yi kamerát, ami az egész zenekart tudja venni a nagy látószögével. Ezt már az áprilisi koncerteken mindenképp bevetjük!

Trio Swansong Japan Tour 2019 @京都 Bonds Rosary April 16

(természetesen azt az egy videót rakom be, ami rólam készült 🙂

 

A koncert nagyon jól sikerült, itt már újból több cédét eladtunk, volt egy fickó, aki négyet is vett. Kyotoban egy helyi kis hotelben szálltunk meg, ahol ismét csak költséghatékonyság miatt futon ágyak voltak, és a harmadik emeletre kellett felcuccolni mindent. De ez is része a japános hangulatnak ugye!

Másnap elindultunk vissza Tokyoba, itt kicsit sietni kellett, mert ez a távolság volt a legnagyobb. Röviden megemlíteném az autópályán levő pihenőket, amik kb. Westend méretű bevásárló és étkezőközpontok. Nem ám valami Mol kutat tessék elképzelni egy kávéautomatával meg egy piszoárral. Még korábban megálltunk többször is a tengerparton, illetve egy tónál, ezeket itt mutatom meg.

Visszaértünk Tokyoba, leadtuk az autót, aztán irány a koncertterem, Zimagine. Ez sem volt túl nagy, de szépen megtelt, itt még magyar basszeros ismerős, Gergő is megjelent, aki azóta Naganoba költözött. Ez a koncert volt messze a legjobb zeneileg. Túlzás nélkül mondhatom, hogy odatettük magunkat, sajnos nem volt tovább a turné, de lehetett érezni, hogy még bőven van potenciál a zenekarban, ki tudjuk nyitni még jobban az improvizációkat, és még erősebb tud lenni a zene. Nagyszerű volt az egész, sajnos vége volt. (Volt itt is egy bitang méretű Rámen, ha már követjük a gasztrorekordokat.. 🙂

Swansong trio live jazz in Japan 2019

 

Másnap pedig irány a stúdió. 4 dalt akartunk felvenni, én a két saját szerzeményemet az elutazás előtt pár nappal, illetve Gyula kéglijében vakartam fel egy papírra. Itt eléggé működött a kényszer, hogy tudtam, muszáj valami anyagot hozni, mert úgysem tudunk sokáig még stúdióba kerülni, ha most nem alkotunk valamit. A Distance c. számra nagyon büszke vagyok, amit felvettünk végül, de mind a 4 dal jó lett, rajta is lesznek a következő lemezen.

A japános stúdiózásban pár apróság volt más. Az egyik, hogy végig ott volt a hangmérnökön kívül a kiadó producere is, a helyi Manfred Eichner, aki tulajdonképpen nem szólt bele különösebben de felügyelte az egész felvételt. A hangmérnök a kottát nézte! Na ezt még nem láttam sehol. A sound terén pedig elsősorban a dobhangzás volt, ami egy fokkal a magyar felett volt, a sávokat itthon behúzva egyből jól szólt minden, egy nagyon jó kiindulópont volt az egész, és még rough mixeket is küldtek, ami újabb segítség volt. Persze ezek az egész napos stúdiózások mindig megterhelőek, 12 órát voltunk ott, és ilyenkor a végefelé – főleg egy ilyen három hét és főleg 4 turnés nap után – már néha nehéz koncentrálni. De a végén sikerült összehozni mindent, pedig szokás szerint nem volt könnyű az anyag. Én már várom, hogy megjelenhessen, bár ez még nyilván odébb van.

Még aznap este visszabuszoztam Nagoyába az éjszakai busszal, Gyula még kivitt a reptérre, és a reggeli géppel haza is röppentem egy rövid minszki kitérővel Pestre. Jó hosszú volt nem? Jövőre novemberben megyünk a trióval, és májusban pedig öcsémmel duóban, szóval lesz ismétlés, és valószínűleg bővülés is.. Addig is, hol egy rámenes??

Written by carlos

Comments

This post currently has no comments.

Leave a Reply





  • cover play_circle_filled

    01. Birdseye
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    02. Breaking Through
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    03. Turbulence
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    04. The panda march
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    05. Trapped light
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    06. Painting with two colors
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    07. Cradle me
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    08. Play
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    09. Koletzki
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    10. If ever
    Swansong

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play