menu

Gábor Csordás - jazz pianist and composer

pianosolo piano

Szólózongorázás

carlos | September 29, 2019

Első posztomban a közelgő zongorakoncertről szeretnék lamentálni – lehetne talán ezen írások összefoglaló neve a lamentációk, esszénél csapongóbb, sirámnál,panasznál szervezettebb szövegek stílusa.

A formátum nagyjából 4 év alatt nyerte el mostani alakját. Az első jelentősebb szólókoncertem ebben a stílusban a Benczúr házban volt, talán még 2015-ben. Ekkor jöttem haza az első és leghosszabb hajós utamról, és költöztem haza végleg Budapestre. Berlinben más volt kicsit a hangulat, az ottani időszak vége felé már szinte teljesen stúdiózenésszé váltam, trackeket írtam, session-zenéltem, és az utolsó évben élőben már szinte nem is játszottam. Talán az ottani zenei felfogás miatt volt ez, ott – igaz volt élőzene is – de a hangsúly szinte teljesen az elektronikus zenei irányzatok felé billent, minden srác dj és producer is volt egyben, és minden péntek-szombat-vasárnap a klubokban telt a város számára, a végnélküli partikon.

Aztán a hajó egész más volt, ott az amerikai kultúrával találkoztam, egyrészt rengeteg új dallal és stílussal, másrészt négy és fél hónap szünet nélküli élőzenével. Ez aztán elindított egy folyamatot aminek következtében azóta inkább zongorista vagyok mint producer, még ha voltak is azóta is zeneszerzős, produceres feladatok.

Tehát 2015-ben megtaláltam az SSR stúdiót és felvettem az Open Doorst. Úgy ahogy, mert akkor nem voltam vele elégedett. Most már elégedett vagyok (ez nálam sajnos jellemző és gyakran 3-4 évet vesz igénybe), mert látom a helyét a zenei fejlődésemben. Az Open Doors egy átmeneti album volt, még a 2010 környéki hatások domináltak (Metheny, Jarrett), de közben bejött ebbe egy olyan dinamikus energia, ami ettől a stílustól teljesen idegen, és ami egyedivé is teszi ezt a lemezt. A lemezről részletesebben egy külön írásban majd, most elég legyen annyi, hogy az első ilyen szólókoncert tehát az Open Doors bemutatójának szánt koncert volt a Benczúrban, ahol több darabot is előadtam a lemezről, néhány jazz-sztenderddel fűszerezve. Tehát ez még ekkor inkább egy Jarrett, Bill Evans koncepciójú jazz műsor volt, alapvetően lágy és harmóniailag dús, érzékeny zene. Aztán itt már volt egy duett Julival, akivel popot nyomtunk és nekem a popzene lendülete már akkoriban eléggé inspiráló volt. Unalmasnak kezdtem érezni a Jarrett-es finomkodást és Bill Evanst meg egyenesen klinikai depressziós esetnek. Játszottuk a Holdutazást zongorán meg egy Sia dalt ha jól emlékszem.

A másik nagy hatás meg a hajós show-k voltak. Ott láttam már hogy létezik egy olyan műfaj, ahol a zongorista megkapja a teljes rivaldafényt. Ez Magyarországon (ez is) teljesen ismeretlen. A zongorista vagy a dzsesszklubban játszik egy digitális zongorán felejthető hangosítás mellett tizenöt ember előtt valami überelvont cuccot, vagy Chopin balladákat gyakorol a vidéki nyugdíjas közönségnek. Esetleg vendéglátózik valahol és finom sztenderdeket gyakorolgat a terjengő krumpliillat és villacsattogás közepette (miközben egy kis tévén vagy telefonon nézi a bajnokok ligáját – megtörtént eset!). Az élőzenének én ezeket a formáit láttam eddig a pontig, de ez a show dolog mindent megváltoztatott.

Elsősorban az energiáról és a dinamikáról szólt ez és nekem ez a kifejezésmód tetszett. Úgy éreztem hogy ez közvetlenebb, és több emberhez el tud jutni. A Bill Evans féle önkifejezés az ütemenkénti tizenhét alterált és késleltetett akkorddal egyszerűen annyira elvont lett már, hogy értelmetlenné vált ezzel próbálkozni.

A következő Benczúros koncert már egy előrelépés volt ebbe az irányba. Bár még voltak sztenderdek, de a kifejezés sokkal dinamikusabb lett, jóapám szóvá is tette, hogy mennyit “püfölöm” a zongorát. Püföltem, de muszáj volt püfölni, mert le kellett bontani azt a gátlást, amit a jazzbe betápláltak, és ami a jazzen keresztül zongorázó zenészeket megköti. És persze felszabadítani a balkezet. Megjelent a Chariots of Fire a repertoárban, ami az egyik legjobban sikerült ráérzésem volt a feldolgozásokra.

Aztán jött egy év szünet, vagy másfél év, és 2018-ban tértem vissza a szólókoncerthez. Ez a műsor volt az eddigi legbrutálisabb és ezt egy kiemelkedően virtuóz shownak szántam, egy kész, hajós shownak. Tehát kikerültek a saját dalok és sztenderdek szinte teljes mértékben. Megjelent hatásként közben több Youtube-zenész, akik remek átiratokat csináltak popzenéből. Péter Bence, a Dirty Loops és Jacob Collier is – elsősorban az tetszett mindháromban, hogy nem is igazán a popzenét csinálták meg, vagy hát pop dalokat vettek elő, de nagyon ötletesen, jazzesen, dögösen adták elő, és hogy most már ilyent lehet csinálni.

Ez a koncert ráadásul a Cziffra-házban volt, és a név kötelez alapon tényleg nagyon durva anyag kerekedett ki, 2 hónapig gyakoroltam megállás nélkül. Aztán később kiderült, hogy nem igazán működik az, hogy mások arranzsait játszom. Egyszerűen nem fekszik, hiába tetszik nagyon ahogy más eljátssza. Mindenesetre a műsor lement és jól sikerült, és ez adott egy olyan magabiztosságot ami aztán ténylegesen kinyitotta a kapukat a szólózongorázás terén.

2019-ben pedig jött a Taketoyoi koncert, ami egyrészt relatíve nagy közönség előtt zajlott, másrészt elképesztően profi körülmények között. És a fentebb említett magabiztosság azt eredményezte, hogy a koncertfelvételt egy az egyben ki is adtam, ez volt az első olyan műsor, ahol nem éreztem, hogy bármi vállalhatatlan történt volna. Maga a műsor kicsit finomodott a Cziffráshoz képest, visszajött a jazz, Poinciana később egészen Fats Wallerig visszanyúltam (Lulu’s back in town). Egyre jobban kialakult az az egyensúly, ami a mostani műsort jellemzi.

A dinamikus, bluesos, gospeles zongorázás, a jazzes improvizáció, a saját dalok intim és improvizatív képzeletvilága, a popzene energiája és a hajós show meg youtube arcok közönségkedvenc, ismert dallamai. Nagyjából ez most a műsor szólóban. Meg merem kockáztatni, hogy komplexebb, mint bárki más szólista zenéje, annyira sok irányból jön, és sok mindent ötvöz. Szóval itt tartok most, és a jövő pedig egyértelműen egy új lemez lesz, egy olyan lemez, ahol ezeket a feldolgozásokat véglegesítem és lemezre felveszem, de mindezt persze a mai világ követelményeinek megfelelve videón is meg kell majd csinálni.

Written by carlos

Comments

This post currently has no comments.

Leave a Reply





  • cover play_circle_filled

    01. Birdseye
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    02. Breaking Through
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    03. Turbulence
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    04. The panda march
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    05. Trapped light
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    06. Painting with two colors
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    07. Cradle me
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    08. Play
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    09. Koletzki
    Swansong

  • cover play_circle_filled

    10. If ever
    Swansong

play_arrow skip_previous skip_next volume_down
playlist_play